Ezen a weboldalon sütiket (cookie) használunk annak érdekében, hogy javíthassuk a felhasználói élményt és jobb szolgáltatást nyújthassunk.
Elfogadom

ALFÖLDI

Az Alföldi Porcelángyár 1965-ben tette le alapkövét Hódmezővásárhelyen, ezzel megkezdődött Magyarország egyik legismertebb vállalatának működése. A hódmezővásárhelyi fazekasipari hagyományokon alapuló cég kínálatában 1992-es privatizációjáig még csupán burkolólapok és kizárólag egy szaniter termékcsalád szerepelt. 1992-ben a több, mint 270 éves múltra visszatekintő kerámia nagyhatalom Villeroy & Boch megvásárolta a Kelet-Közép Európa egyik legjelentősebb szanitergyárát, s ezzel lendületet adott a fejlődésnek. A környezetkímélő magatartás a gyár valamennyi tevékenységére jellemző, ezáltal a cég a legmagasabb energia, környezetvédelmi és minőségvédelmi normáknak is megfelel.

A Villeroy & Boch cégcsoportba olvadás után megnőtt a termékkínálat. A termékek Magyarországon Alföldi márkanév alatt kerültek forgalomba. 2006-ban wellness termékekkel, 2014-ben fürdőszobai bútorokkal gazdagodott a termékkínálat. 2016-ban a falsík mögötti WC-tartály és a hozzá tartozó nyomólapok is felkerültek a palettára.

Az Alföldi alapfilozófiája, hogy termékei fejlesztése során a kifogástalan minőség mellett a környezetvédelemre is ügyeljen.

Rendezés:

ALFÖLDI Bázis WC, nyújtott, mély, alsó

Beszerzési idő: kb. 2-3 hét
27.290 Ft

ALFÖLDI Bázis WC, lapos, alsó

Raktárunkban
30.190 Ft

ALFÖLDI Bázis mosdó 60×49 cm

Beszerzési idő: kb. 2-3 hét
22.790 Ft

ALFÖLDI Bázis mosdó 56×42 cm

Raktárunkban
19.990 Ft

ALFÖLDI Bázis mosdó 55×45 cm

Nagyker raktárban (1-3 munkanap)
21.790 Ft

ALFÖLDI Bázis mosdó 57×47 cm

Raktárunkban
19.490 Ft

ALFÖLDI Saval 2.0 beépíthető mosdó 53×44 cm

Beszerzési idő: kb. 2-3 hét
34.690 Ft

ALFÖLDI Saval fali WC, mély

Raktárunkban
32.190 Ft

ALFÖLDI Saval 2.0 vizelde, hátsó bekötésű

Beszerzési idő: kb. 2-3 hét
77.390 Ft

ALFÖLDI Bázis Bidé

Beszerzési idő: kb. 2-3 hét
33.590 Ft

ALFÖLDI Bázis mosdó 60×44 cm, 1 furat középen

Nagyker raktárban (1-3 munkanap)
25.290 Ft

ALFÖLDI Bázis szifontakaró

Beszerzési idő: kb. 2-3 hét
18.190 Ft

ALFÖLDI Bázis gyerek WC, lapos, alsó

Beszerzési idő: kb. 2-3 hét
30.790 Ft

ALFÖLDI Bázis kétágú fogas

Raktárunkban
3.090 Ft

ALFÖLDI Saval 2.0 fali bidé

Beszerzési idő: kb. 2-3 hét
78.290 Ft

ALFÖLDI Bázis WC, lapos, alsó, Easyplus

Beszerzési idő: kb. 2-3 hét
40.790 Ft

ALFÖLDI Liner WC tartály

Kifutó termék (1 hét)
66.490 Ft

ALFÖLDI Bázis WC, nyújtott, lapos, alsó, Easyplus

Beszerzési idő: kb. 2-3 hét
44.590 Ft

ALFÖLDI Liner mosdó 61×47 cm

Raktárunkban
45.790 Ft

ALFÖLDI Bázis WC, mély, alsó

Raktárunkban
27.490 Ft

ALFÖLDI Bázis WC, lapos, hátsó, Easyplus

Beszerzési idő: kb. 2-3 hét
40.090 Ft

ALFÖLDI Melina szifontakaró kézmosóhoz

Kifutó termék (1 hét)
17.290 Ft

ALFÖLDI Bázis mosdó 60×49 cm, csaplyuk nélkül

Beszerzési idő: kb. 2-3 hét
25.790 Ft

ALFÖLDI Bázis mosdó 55×45 cm, csaplyuk nélkül

Beszerzési idő: kb. 2-3 hét
23.290 Ft

ALFÖLDI Liner mosdó 55×44 cm

Kifutó termék (1 hét)
30.290 Ft

ALFÖLDI Bázis mosdó 60×49 cm, túlfolyó nélkül

Beszerzési idő: kb. 2-3 hét
25.790 Ft

ALFÖLDI Bázis mosdó 55×45 cm, túlfolyó nélkül

Beszerzési idő: kb. 2-3 hét
23.290 Ft

ALFÖLDI Saval mosdóláb

Beszerzési idő: kb. 2-3 hét
25.490 Ft

ALFÖLDI Miron beépíthető mosdó 122×43 cm

Kifutó termék (1 hét)
124.590 Ft

ALFÖLDI Saval 2.0 fali bidé, Easyplus

Beszerzési idő: kb. 2-3 hét
89.890 Ft

ALFÖLDI Saval 2.0 vizelde, felső bekötésű, Easyplus

Beszerzési idő: kb. 2-3 hét
88.990 Ft