Ezen a weboldalon sütiket (cookie) használunk annak érdekében, hogy javíthassuk a felhasználói élményt és jobb szolgáltatást nyújthassunk.
Elfogadom

Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a csaptelep vásárlásánál?

Bár egy csaptelep kiválasztása és megvásárlása alapvetően nem tűnik kirívó feladatnak, ám mégis érdemes egy kis időt rászánni az ideális kiegészítő kiválasztására. Hiszen bár egy építkezés vagy felújítás során kifejezetten apróságnak tűnhet, nagyon sok múlik azon, hogy tényleg a megfelelőt válassza ki. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttük a leglényegesebb szempontokat. 

Fontos, hogy hova keres csaptelepet!

Az első és legfontosabb kérdés az, hol szeretné használatba helyezni a csaptelepet, hiszen egészen másra van szükség egy konyhában, egy mosdókagylónál vagy akár egy zuhanyzóban. Ezzel ugyanis máris nagyban leszűkíthető a kör. Az olyan helységekben pedig, - mint például a fürdőszoba – ahol több ilyen kiegészítő is helyet kap, ajánlott ugyanabból a termékcsaládból válogatni, így megteremthető az összhang.

Szempont a szerelhetőség és a méret is

Nagyon lényeges a vásárlás előtt figyelembe venni azt is, hogy a csaptelek mosdóra vagy a mosogatótálra szerelhető, fali vagy esetleg más típusú szerelhetőséget kíván meg. Hiszen minden fürdőszobában és konyhában más-más kialakításra van szükség. Emellett mérlegelni kell a méretet is, amely kapcsán számít a csaptelep kifolyócsövének mérete, valamint a bekötőcső hossza is. Ajánlott méréseket végezni a csaptelepek beszerzése előtt, majd ezt követően leszűkíteni a kört azokra a termékekre, amelyek megfelelnek a paramétereknek.

Nézze meg ITT webshopunk csaptelep kínálatát

A működtetés

Ma már számos különböző működtetésű csaptelep létezik az egykarostól a tekerőgomboson át a nyomógombosig, sőt, egyre népszerűbbek az infra vezérlésű változatok is. Azt, hogy melyikre esik a választása, kizárólag az egyéni ízlésén és az igényein múlik.

Sok esetben a zajszintről is dönthet

Egyre több gyártó teszi közzé a termékei esetében azt, milyen zajszint mellett működik a csaptelep. Európában jelenleg az I-es és II-es akusztikai osztályba sorolt csaptelepek vannak forgalomban, amelyek közül a legideálisabb az I-es jelzéssel ellátott verzió. Így mikor egy családtag megnyitja a csapot egy másik helységben, a többiek jó eséllyel észre sem veszik azt. 

Természetesen a dizájnt is figyelembe kell venni!

Amennyiben a műszaki paramétereknek minden tökéletesen megfelel, akkor a dizájn terén is érdemes alaposnak lenni, hiszen ma már rengeteg különböző kialakítású és színű csaptelep kapható. Az ezüstös króm színűek mellett létezik olyan amely bronz vagy arany színekben ragyog, kapható antik hatású és színes verzió is belőlük. Így már csak az a kérdés, melyik passzol leginkább a konyha stílusához.

Mindezek alapvetően nem tűnnek nagy dolognak, ám ha csak egy kis eltérés is van az optimálishoz képest a csaptelepek terén, az egyrészt nagyon bosszantó, másrészt akár a praktikus használatot is akadályozhatja. Éppen ezért nagyon lényeges az odafigyelés. Online kínálatunkban könnyedén megtalálhatja a minden szempontból ideális csaptelepeket.