Ezen a weboldalon sütiket (cookie) használunk annak érdekében, hogy javíthassuk a felhasználói élményt és jobb szolgáltatást nyújthassunk.
Elfogadom

Íme a 2021-es fürdőszoba trendek!

Az idei fürdőszoba trendek határozottan felülmúlják a korábbi esztendőkben megálmodott koncepciókat, a lehető legjobb értelemben. Ugyanis a különböző megoldások nyomán olyan otthonos és kényelmes fürdők alakíthatók ki a fenntarthatóság jegyében, amelytől valószínűleg még évtizedek múlva sem szeretne majd megszabadulni. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttük a leglényegesebb idei trend elemeket! 

A karakteres világítás mindennek az alapja

Míg néhány évvel ezelőtt a fürdőszobai világításra jellemzően senki sem fektetett különösebb hangsúlyt, addig ma a szabály e téren az, hogy minél feltűnőbb és látványosabb egy csillár ebben a helyiségben, annál jobb. Vagyis azok a lámpák, amelyeket eddig főként nappalokban és étkezőkben tudott elképzelni az ember, ma bizony a fürdőkád felett lógnak. Lehet csillogó, fényes, de akár barokkos túlzásokba eső variációt is választani, a megfelelő kiegészítők mellett remekül mutat majd itt.

Színes csempék, mintás tapéták

Idén elfelejtheti a klasszikus fehér és kék csempéket, de még az egyszínű megoldások gondolatát is elvetheti. Hiszen 2021-ben a színek, változatos formájú csempék és burkolók hódítanak a fürdőszobákban. Sőt, a merészebbek akár tapétában is gondolkodhatnak, hiszen újra reneszánszukat élik a színes, mintás papírtekercsek. A minta és a színek kombinációja a fantáziájára van bízva, hiszen teljesen mindegy, hogy milyen formák és árnyalatok kapnak helyet a falakon és a padlón, ez mind egyéni ízlés kérdése.

Mintha csak egy szobába lépne

Mivel a fürdőszoba egy olyan helyiség, ahol nap mint nap felfrissül a test és a lélek egyaránt, fontos, hogy semmiképpen se egy hideg, rideg területet alakítson ki. Mindennek teret is engednek a 2021-es trendek, hiszen akár egy szoba hangulatát idéző belső teret is kialakíthat így. Vagyis bátran jöhetnek akár a szőnyegek, sőt, adott esetben a kárpitozott búrotok is a kád vagy a zuhanyzó mellé.

Azok pedig akik maximumra szeretnék emelni mindezt, akár a szobával egybe nyíló fürdőt is álmodhatnak az otthonukba olyan módon, mintha összefolyna a két helyiség. Így garantált a meleg, otthonos érzés minden egyes zuhanyzás vagy fürdés után.

Szempont a természetesség is, de a fenntarthatóság jegyében

Ebben az esztendőben a fentiek mellett előtérbe kerül a természetes anyagok használata is. Így bátran gondolkozhat a fürdő berendezése kapcsán kő, fa vagy akár agyag anyagokban is, legyen szó polcokról, szekrényekről vagy egyéb kiegészítőkről. Fontos azonban, hogy tegye mindezt a fenntarthatóság jegyében, amely téma egyébként az utóbbi időben szerencsére más területeken is jelentős figyelmet kapott.

Hiszen lehet úgy is tökéletes fürdőt álmodni, hogy nincs szükség hozzá a környezet és a bolygó kihasználására. Ehhez remek kiindulási alap lehet például egy szenzoros csaptelep beszereltetése vagy akár egy több típusú öblítésre alkalmas WC tartály beszerzése is. Ezek ugyanis mind hozzátesznek egy kicsit a Föld megóvásához a mindennapi használat során. 

Látható, hogy mivel a 2021-es fürdőszoba trendek is szerteágazóak, azoknak akár egy-egy részlete is megvalósítható, vagyis nem kell rögtön teljes átalakításon gondolkozni. Így ez a helyiség pontosan olyan lehet, ahogy az az Ön számára esztétikus és kényelmes.

Hasznos volt a bejegyzés? Kérem nyomjon egy Tetsziket!

Itt találja többi cikkünket