Ezen a weboldalon sütiket (cookie) használunk annak érdekében, hogy javíthassuk a felhasználói élményt és jobb szolgáltatást nyújthassunk.
Elfogadom

Minden, ami a komposzt WC-ről tudni érdemes

A klímaválság már a küszöbön van, sőt, bizonyos helyeken már be is tette rajta a lábát. Éppen ezért egyre fontosabbá válik az, hogy például óvjuk az ivóvíz készleteinket és amennyire csak lehet, kerüljünk közelebb a természethez. Nos ennek, és a  modern társadalom vívmányainak tökéletes ötvözete a komposzt WC, amelynek számos hasznos és praktikus előnye van. Megmutatjuk, mit érdemes erről tudni.

Nem új találmány

Bár alapvetően nem egy teljesen új találmányról van szó, hiszen az első változata még 1939-ben készült el egy svéd orvos, Rikard Lindström által. Az ő indíttatása az volt, hogy a házuk melletti tó vize fürdésre is alkalmatlan volt, ugyanis oda ürült a szennyvíz, ráadásul a házba építette be akkor ezt az alkalmatosságot. Ennek a mai verziói már jóval átgondoltabbak, az alap ötlet viszont ugyanaz 

Hogy működik a komposzt WC?

A gyakorlatban ugyanúgy, mint egy sima angol WC, ám ebben az esetben nem húzzuk le a végterméket, hanem egy speciális, cellulózban gazdag almot szórunk rá. Ezzel pedig olyan módon változtatjuk meg a nitrogén-szén arányt, hogy beindul a komposztálás folyamata. Hangsúlyozandó, hogy mivel ezt a folyamatot gombák végzik és szükség van hozzá oxigénre, nagyon fontos a rendszeres szellőztetés. Jellemzően egy-két év leforgása alatt készül el az úgynevezett elő komposzt, melynek állaga a földéhez hasonlít, az illata pedig az avart idézi.

Maga a komposzt WC egyébként három különböző tartályból áll, amelyek képesek bizonyos ponton elbillenni, beindítva ezáltal a folyamatokat. Amikor az első rész megtelik magas víztartalmú hulladékkal, akkor átbillen a nyers keverék a második kamrába, ahol megindul a komposztálási folyamat. Amikor ez is átfordul a harmadik részbe, akkor már a baktériumoktól mentes kész komposzt kerül ide, amely már használható. Az utóbbi fiókot évente egy alkalommal ajánlott üríteni. 

Milyen előnyei vannak a komposzt WC-nek?

Egy ilyen komposzt WC-nek számos előnye van. Először is hatalmas pozitívum az, hogy a beüzemeléséhez és működtetéséhez nincs szükség vízvezeték kiépítésére, vagyis gyakorlatilag bárhol felállítható és használható. Mindössze egy kis nyílásra van szükség hozzá, hogy a kész komposztot el tudjuk távolítani belőle. 

Megéri egy ilyen WC-t üzemeltetni?

Maga a szerkezet nem olcsó, viszont az ára hamar megtérül, hiszen nincs víz-és csatornadíj, valamint komolyabb karbantartásra sincs hozzá szükség. 

Mire használható az így készülő komposzt?

Fontos hangsúlyozni, hogy élelmiszer célú növények trágyázására nem alkalmas ez a fajta komposzt, azonban a dísznövények esetében bátran használható. Habár a komposztálódás során elvileg minden veszélyes baktérium elpusztul, azonban a biztonság kedvéért tartsuk távol az anyagot természetes vizektől és élelmiszer növényektől is. Amennyiben csak egy ember használja a WC-t, másfél év alatt körülbelül 20-25 kg humusz készülhet.

Hova érdemes ilyen WC-t beszerezni?

Vannak tipikusan olyan helyszínek és területek, ahova érdemes beszerezni egy ilyen WC-t. Ilyen például minden olyan terep, ahol nincs kiépített csatornahálózat vagy éppen csak időszakosan tartózkodunk a helyszínen. Az utóbbiak közé sorolandók többek között a nyaralók, a kempingek vagy éppen az építkezések is.

Ajánlott a használatuk emellett természetvédelmi területeken is. Emellett pedig minden olyan otthonban helyük van, ahol az ott élők számára fontos a környezet védelme, valamint a természethez való közelkerülés.