Ezen a weboldalon sütiket (cookie) használunk annak érdekében, hogy javíthassuk a felhasználói élményt és jobb szolgáltatást nyújthassunk.
Elfogadom

Milyen zuhanykabint vegyek?

Egy zuhanyzó elképesztően praktikus lehet, hiszen tökéletesen alkalmas egy gyors, frissítő tusolásra és egy kellemesen elnyújtott zuhanyzásra egyaránt. Ráadásul jóval kisebb a helyigénye mint egy kádnak, ami szintén mellette szóló pozitívum. Azonban a széles kínálatból egyáltalán nem könnyű eldönteni, hogy melyik essen a választásunk, hiszen praktikus és kényelmi tényezőket egyaránt figyelembe kell ehhez venni.

Ezzel kapcsolatban mindent összegyűjtöttünk ebben a bejegyzésben.

Különböző formák léteznek

A formák terén igen széles a választék a zuhanykabinok és tálcák kapcsán, hiszen a negyedíves mellett négyszögletű, sőt ötszögletű típusok is elérhetők. Emellett az U alakú trapéz, valamint az íves és az íves aszimmetrikus is szerepelnek a repertoárban.

Aktuális zuhanykabin kínálatunk ITT tekinthető meg

Mérvadó a méret 

A méreteket tekintve ma már olyan sokféle méretben gyártanak zuhanykabinokat, hogy gyakorlatilag nincs olyan fürdőszoba, amelybe ne lenne ideális variáció. A 80x80-astól a 90x100 centiméteresen át a 120x90-ig számos verzió létezik.

A kabin anyaga is többféle lehet

Az anyagot tekintve alapvetően két fő kategória létezik. Az egyik a műanyag, a másik pedig az edzett biztonsági üveg. Az utóbbi esetben egy különleges eljárással kezelt anyagról van szó, mely eljárás során növekszik a nyomószilárdsága, ez teszi őket alkalmassá a fokozottabb igénybevételű helyeken történő felhasználásra. Tulajdonképpen nincs jó vagy rossz választás a kettő között, hiszen míg a műanyag verzióknak kedvezőbb az ára, addig az edzett üvegek jóval strapabíróbbak és jóval egyszerűbb tisztán tartani őket. Bármelyikre is essen a választás, mindenképpen érdemes vízlepergető bevonattal ellátott kabint választani az egyszerűbb tisztán tartás érdekében.

Hogyan nyílik az ajtaja?

A forma és az anyag mellett meghatározhatjuk azt is, hogy görgős vagy nyíló módszer segítségével nyíljon a kabin ajtaja. Mindkét esetben léteznek egy-, illetve kétszárnyú ajtós megoldások is, sőt, akár a három-vagy négyrészes ajtó is megálmodható a fürdőszobákba igény szerint. Valójában ezt főként a rendelkezésre álló hely függvényében érdemes kiválasztani, hiszen ha például szűkös a tér, a görgős ajtó által rengeteget lehet spórolni. 

Extra felszereltség

Természetesen a fentiek mellett az olyan praktikus kiegészítők sem maradhatnak ki a sorból, mint az extra felszereltség. Hiszen például a hidromasszázs nyújtotta élmény vagy egy gőzkabin elképesztően jó élményt nyújthat egy fárasztó munkanap után. Természetesen vízhatlan rádió és telefon tartó is tartozhat a fülkéhez, ha éppen erre van igény. Vagyis tulajdonképpen minden adott, amire egy kellemes otthoni wellnesshez szükség van. Éppen ezért ezeket is megéri mérlegelni a vásárlás során. 

A fentiekből látható, hogy számos olyan dolog van, amit mindenképpen mérlegelni kell a vásárlás előtt annak érdekében, hogy valóban praktikus, komfortos és igényes zuhanykabin kerüljön beépítésre a fürdőszobában, ahol minden egyes tusolás felér egy élménnyel.

További cikkeink a Blogban találhatóak